RÓLUNK MONDTÁK

  • Dr. Bartha Lajosné

    "Baráti ajánlás alapján jutottam a cég nevéhez. Az első megbízatás tizenkét évvel ezelőtt történt. Teljes lakásfelújítás volt a szerződés tárgya. Nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor azt tapasztaltam, hogy minden az előzetes híreknek és a szerződésben rögzítetteknek megfelelően alakult. A kapcsolattartás korrekt volt, a munkafolyamatok pergő ritmusban követték egymást, a közreműködő partnerek szakszerűen, pontosan, dolgoztak. A határidő épp úgy be volt tartva, mint a költségvetés kerete. Jó szívvel fogadtam azokat a javaslatokat, amelyek a lakhatás feltételeit, az esztétikai hatást javították. Mondhatom, barátsággal váltunk el.

    Öt évvel később ismét találkoztunk, az előzővel hasonló léptékű munka elvégzéséhez kérve a közreműködésüket. A színvonalban, a szervezettségben semmi nem változott, csupán az emberi kapcsolat lett még közvetlenebb. Kisebb munkákhoz is kérek olykor tanácsot, így kapcsolatunk folyamatos. Őszinte örömömre szolgál, hogy a minőség olyan érték, ami egy cég működésének a feltételét hosszú távon képes szolgálni."

  • Molnos Péter és Kúcs Melinda

    "Lakásunk teljes felújítása és átalakítása során Gábor és csapata mindvégig tökéletes munkát végzett. Különösen tetszett, hogy az első árajánlattól kezdve a kulcsátadásig - sőt utána is - folyamatosan a rendelkezésünkre állt, segített a felmerülő kérdések legideálisabb megoldásában. Nem kell szaporítani a szót: Gábor egy jó ember, aki jó munkát végez. Talán ezért van az, hogy bármilyen meglepő, mi nosztalgiával gondolunk a lakásfelújításunkra."

  • Cságoly Ferenc

    "Több helyszínen és több alkalommal is volt szerencsém együtt dolgozni a céggel. Ebben az esetben a "volt szerencsém" nem csupán egy közhelyes szófordulat, hanem kifejezi a valóságot. Szerencsém volt, mert minden esetben és minden helyszínen a lehető legjobb minőségben készültek el a megrendelt munkák, mindig betartva a határidőket és ami nem kevésbé fontos, mindig a megállapodott költséghatárokon belül maradva. Talán még ezeknél is fontosabb, hogy az általában frusztráló hatású átalakítási munkák velük baráti légkörben, nyugodtan és emberségesen folytak le. Valóban örömmel és őszintén írom ezeket a sorokat."

  • Márki Zoltánné

    "Már 3 ingatlanom teljes felújítását végeztettem el ezzel a céggel. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Pontosak, tartják a költségvetésben adott árakat, becsületesek és gyönyörűen dolgoznak. A megrendelőnek semmi dolga nincs csak azok a feladatok amelyeket csak ő maga tud megcsinálni (csempeválasztás, konnektorok kijelölése, színválasztás a festéskor). De még ebben is segítenek; a legjobb boltokba kísér el a kivitelező személyesen és végig részt vesz mindenben. Minden egyéb intézni valót ( engedélyek, tervezés, szakvélemény beszerzése, stb.) a cég végez. Minden alkalommal maximálisan elégedett voltam mind a minőséggel, mind a kiszolgálással. Kiemelni kívánom a később felmerülő esetleges hibák garanciális kijavítását, amiben szintén maximális gyorsasággal és korrektséggel jártak el."

  • Tóth Zsófia

    "Kezdő lakástulajdonosként és első felújítóként a munka előtt állni nagyon nehéz lelki állapot. Nem vagyok szakértő, nem ismerem az épületet, nem tudom, mi mennyibe kerül, nem tudom, mit hol érdemes megvenni és nem tudom, hogy kell elmagyarázni a munkásoknak, hogy mit hogyan szeretnék, na és rengeteg idő ,pénz és energia megy el rá. Csak némi ködös elképzelésem volt a színekről és néhány felszíni részeltről, de mit sem tudtam az épületgépészetről, a vezetékekről, vagy éppen a padló és a falak állapotáról, a szigetelésről vagy a fűtéscsövekről.

    Palásti Gábort egy jó ismerős ajánlotta, tehát gondoltam, hogy jó kezekben leszek, de még ekkor is kavarogtak bennem a kérdések: vajon az én ízlésemnek megfelelően tudjuk-e alakítani a helyet vagy majd megpróbálnak mindenről lebeszélni? Vajon komolyan veszik majd, amit szeretnék,tele vagyok kétségekkel, hogy bele merjek –e vágni ebbe az egészbe? Vajon mindenki időben ott lesz és végzi a munkát rendesen vagy folyton rájuk kell néznem?  Először pánikba estem, hiszen annyi rémtörténetet hallani felújítási munkákról, ráadásul olyan döntéseket kell meghozni tőlem teljesen idegen dolgokról, amelyek évtizedekre eldöntik a lakás használatát és kényelmi szintjét.

    Gábor már az első megbeszéléstől kezdve professzionális módon kezelt minden részletet. Pedig bevallom, engem nehéz lenyűgözni, hiszen magamnál pedánsabb és szervezettebb embert keveset ismerek. De ő még olyan részletekre is kitért, amikre én nem is gondoltam volna. Számára a papírmunkától, elszámolástól kezdve a nagy belső munkákon át egészen a legutolsó ablakkilincs polírozásáig minden ugyanolyan fontossággal bírt. Minden kérdésemre szakértelemmel válaszolt és minden területen értette a dolgát, opciókat adott, tanácsot és útmutatást, ami nagyban megkönnyítette a rengeteg döntés meghozatalát a két hónapos igen komoly és alapos munka alatt. Azt éreztem, hogy az én kis egyszerű garzonlakásom ugyanolyan fontos számára, mint akár egy nagyobb villa átalakítása.

    A munka során természetesen rengeteg találkozót kellett megbeszélnünk, sok elintéznivaló akadt lakáson belül és kívül, Gábor és a munkatársai mindig pontosak és rugalmasak voltak, mindig gördülékenyen ment a kommunikáció, minden változásról időben kaptam tájékoztatást és nem várattak meg sosem. Ezzel nagyon megkönnyítették a mindennapjaimat, hiszen nem kevés feszültséggel jár hétről hétre beütemezni a mindennapok teendői közé ezt a sok tennivalót. Minden alapanyag megvételénél és mindenre felhívta a figyelmemet, hogy minek mi az előnye és  a hátránya is,a szállításánál is személyesen segítettek. Ez nagyon fontos volt nekem, hiszen nagyon nehéz elképzelni a bemutatóteremben, hogy az majd hogyan is fog kinézni a végén a lakásban.

    Az szolgáltató kollégák hihetetlen szép és pontos munkát végeztek, rá sem ismerek az egykor girbegurba falú, régi építésű lakásomra, amiben a bontások során volt bőven meglepetés! Minden munkafolyamat után tisztán és rendezetten hagytak mindent, és nem csak a lakáson belül, de azon kívül is a közös helyiségekben, hogy a szomszédoknak is minél könnyebb legyen megértéssel átvészelni a felújítás idejét. Gábor személyesen gondoskodott róla, hogy minden nap tisztán hagyják ott a lépcsőházat és az udvaron a sitt tárolását is a lehető legkevesebb helyfoglalással és rendetlenséggel oldották meg."